CHARMED - Bűbájos boszorkák
MENÜ
 
GALÉRIÁK
 
JÁTÉKOK
 
EXTRÁK
 
MULTIMÉDIA
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2003-12-18
 
Ulmann Mónika
Ulmann Mónika : Ulmann Mónika

Ulmann Mónika

  2004.01.19. 18:49

Piper Halliwell és Holly Marie Combs magyarhangja Ulmann Mónika, a Barátok közt sztárja. Az élete és filmjei:

A színésznő 1973. augusztus 2-án született. Édesapja Ullmann Ottó, zeneszerző, több színházi előadás zenei vezetője. (a Minden jót, Mónika című sláger hőse is Ullmann Móni, a dalt Édesapja Poór Péter számára írta, de végül Payer András adta elő az egyik Táncdalfesztiválon).

Mónika már férjnél volt. Férje Miller Zoltán, az Emberek együttes énekese (vagyis Andy magyarhagja ) Született gyerekük, Dávid.

1991-ben végzett az Állami Balettintézetben és 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

A József Attila Színház társulatának tagja 1994 óta. Sok szerepe volt azonban Ulmann Mónikáról mindenkinek a Barátok közt jut az eszébe. Ő játszotta Krisztát Berényi Miklós barátnőjét azonban már régen kivált a sorozatból.

Legfontosabb színházi szerepei:

-Lucy (Pozsgai-Nagy: Kölyök)

-Aranyka (Romhányi: Hamupipőke)

-Phillis (Duval: Francia szobalány)

-Martin Be (Duval: Potyautas)

-Sandy (Jacobs-Casey: Grease)

-Halász: Egy csók és más semmi - zenés komédia két felvonásban Annie szerepében

-Deval-Nádas György-Szenes: Potyautas - zenés vígjáték két részben Martine szerepében

-Kardos-Mészöly-Victor: Villon és a többiek - rock musical két részben Anette, a bordélylány szerepében

-Spiró: Vircsaft Csajóca szerepében

 
A hét idézete

"Nem hiszek a szabályokban... Boldog lennék ha 70 évesen megmászhatnák egy piramist. És tudom hogy meg is fogom tenni"  - Rose McGowan

 
SZEREPLŐK
 
KÉPEK
 
SOROZAT
 
LINKEK
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre